Földgáz Fórum, 2014 Kapitány Hotel

A Fórumot a DDGÁZ Zrt. 1997 óta kétéves rendszerességgel rendezi, a gázszakma meghatározó szereplői (az érintett hatóságok képviselői, a régióban élő szerelők, szolgáltatók, készülékgyártók és kereskedők) számára. 2008 óta idén negyedszer került megrendezésre a Fórum az E.ON Hungária Csoport égisze alatt.

Az idei évben a rendezvény mottója a következő volt:

„A földgáz és a megújuló energiák – együtt és egymás mellett.”

A Fórum célja a hagyományok folytatása, az aktuális szakmai kérdések megvitatása, a formális és informális kapcsolatok ápolása.  A Fórum idején és helyszínén rendezendő kiállításon a gázipari termékek és készülékek hazai és nemzetközi gyártói és forgalmazói mutatták be a legfrissebb fejlesztéseket, újdonságokat.

A szakmai programokkal egy időben, a nem szakmabeli partnerek számára kísérőprogramot szerveztünk.

Nyitóbeszéd – az E.ON Hungária, a komplex energiamegoldás-szolgáltató – Stark István (E.ON)

  •  A megújuló energiákjelene és jövője – Gelencsér Lajos (E.ON)
  • Biztonsági kérdések a Katasztrófavédelem szempontjából – Kossa György, Országos iparbiztonsági főfelügyelő
  • A megújuló energiák szerepe és jövője az energiaszolgáltatásban – Prof. Dr. Vajda József, Pécsi Egyetem
  •  Biogáztermelés és – elosztás a földgázhálózaton – Joachim Külbel, Nordhausen GmbH
  •  Hogyan működnek a piaci partnerkapcsolatok az új energiapolitika alapján Németországban. Van-e jövője a korább kialakított partnerkapcsolatoknak? – Andreas Müller, ZVSHK (német épületgépész szövetség)
  •  A partnerkapcsolatok fejlesztése az E.ON Hungariánál (Energiaközösség) – Torda Balázs (E.ON)
  • Egy földgázzal és megújuló energiákkal működő „kombi” készülék bemutatása – Varga Pál, MÉGSZ
  • Gázhőszivattyú a Viessmann-tól – Makk Árpád

Kiállítás

9:00 órától a szakmai program befejezéséig gázipari termékek és készülékek hazai és nemzetközi gyártói és forgalmazói mutatták  be a legfrissebb fejlesztéseket, újdonságokat.

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.