Beszámoló a 2007-es közgyűlésről

Szinte már megszokott forgatókönyv szerint történt a közgyűlés lebonyolítása Fadd Domboriban.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, nem volt se túl meleg, se túl hideg, az eső nem esett.
Sajnos a megjelentek létszáma a vártnál jóval kevesebb volt az előzetes jelentkezések ellenére, ennek okát ki kell deríteni, mert a tagság aktív résztvétele nélkül igazán jó bulit rendezni nehéz.


” Most vagy kezdjük el, vagy valaki azonnal hozzon ide sört !”

Azért a szomjanhalás előtt sikerült összeülnünk, és a közgyűlés elkezdhette érdemi munkáját.

Először a beszámolók következtek

Bayer Károly a gázközösség elnöke kezdte az éves beszámolóval.(itt letölthető)

A továbbiakban Bernula Károly a tagfelvételi, Leikauf Tibor az etikai, Wessják Zsolt a számviteli bizottság beszámolóját olvasta fel.

A beszámolókból a következőkre derült fény:
-néhányan nem szeretnek tagdíjat fizetni, ezért ki kellett zárni néhány tagunkat
-etikai vétséget nem követünk el, és ha mégis akkor a tag előbb kizáratja magát a közösségből tagdijhátralék miatt, mint ahogy ki lehetne zárni.
-van pénzünk, de nem annyi, hogy ne fogadjuk nagy nagy köszönettel szponzoraink támogatását.

Végezetül Zongor Gábor adott tájékoztatást a minőségbiztosítási rendszerek kiépítésének lehetőségeiről, azzal, hogy a részletek csak sörözés közben tudhatók meg. Délután többeken látszott: komolyan érdekli öket a minőségbiztosítás.

A közgyűlés után, nyilvánvalóan félreértésből mindenki kapott két adag ebédet, majd tele hassal neki lehetett állni a sportolásnak, és a pörkölt főzésnek.

“Hajaj ebből még lehet gulyásleves, paprikáskrumpli, lecsó.”

“Jó ötlet volt labda nélkül játszani, mert nem kell állandóan rohangálni !” (Fotó:Bencs János)

“Szevasz!!! Ezer éve nem láttalak !” (Fotó:Bencs János)

“Ezek a golyók mekkora csapágyban lehettek ?” (Fotó:Bencs János)

“Kell egy CSAPAT !” (Fotó:Bencs János)

“Szerényen tűrjük a sajtófotókat.” (Fotó:Bencs János)

“Van már kenyerem, melyik az első helyezett?” (Fotó:Bencs János)

“Nem jöttünk hiába ! Jővőre ugyanitt !!!” (Fotó:Bencs János)

Eredmények:

Főzésnél:
1. Polák Sándor
2. Szekszárdi Régió (szekszárdi területgazdák)
3. SÖRDÖGÖK (pécsi területgazdák)

Horgászatnál:
1. Klein Zsolt
2. Kaposy László
3. Kellner Mihály

Focinál:
1. PST (pécsi területgazdák)
2. Pegáz Kft

Tollaslabda:
1. Németh Klára- Gyermán István
2. Bolsics Mária- Pavao Vujnovac
3. Marko Horvacki- Viktor Vait

Petanqui:
1. Bocz Károly
2. Borka Béla
3. Körösztös Imre

Asztali tenisz:
1. Szabó Richárd
2. Marko Horvacki
3. Pavao Vujnovac